Bereczki Zoltán az RTL Klub reggeli adásában osztotta meg, hogy milyen kihívásokkal járt számára az apaság prioritássá tételével.
– Azt választottam pár évvel ezelőtt, hogy nagyon szeretnék apuka lenni, és igazából ez az origó – magyarázza Zoli. – Amikor otthon feladatom van, akkor otthon vagyok, és ez engem nagyon tölt.
Nem tagadja, „workalkoholic”, vagyis munkamániásként nehéz volt váltania.
– Nekem ezt egy-másfél évig tanulnom kellett. Ott voltam, csináltam, de úgy igazán megérkezni most sikerült.
A műsorvezető, Peller Anna elmesélte, nemrég egy buliban járt Bereczkiékkel, és látta, mekkora apa-lánya szerelem van Zoli és Flóra közt. Ahogy azt is, hogy mekkora a szerelem Bata Éva és férje, Zoli közt, akik órákon át együtt táncoltak.
– Szeretünk táncolni, szeretjük a gyerekeinket – nevette el magát Zoli, majd arra egy történettel válaszolt, hogy ő vajon pörgős, együttjátszós vagy inkább szigorú apa.
– Most nálunk nagy divat lett a diavetítés. Természetesen a két hülye színész meg szokott őrülni, a legkülönbözőbb, legagyamentebb hangszíneken szólalnak meg a karakterek – és ezzel saját magunkat is elszórakoztatjuk.
Zoli két és féléves kislánya, Flóra, ha csak egy a betűt is elrontanak, azonnal szól, mert kívülről fújja a meséket. Ebből is látszik, a kicsi örökölte Zoli maximalizmusát.
Hogy a 47 éves színész-énekes bírja a tempót, karban kell tartania magát, ezért rendszeresen teniszezik. És persze az étrendje sem mindegy!
– Ne egyél cukrot, ne egyél szénhidrátot. Tejterméket nem is ehetek, mert fehérje érzékeny vagyok – ezt szinte tökéletesen betartja, állítja, és az is kiderült, hogy rendszeresen főz.
Ugyanakkor az otthoni alkotás, zeneszerzés kapcsán “elpanaszolta”: stúdióját át kellett adnia gyerekszobának, ő pedig egy kis lyukba szorult. “Hát mi kell neked oda: egy billentyű, aztán jó lesz…” – utánozta viccesen feleségét, Évát.