in

Rengeteg szülő nem örül ennek: Döntöttek a 9 órás iskolakezdésről!

Döntöttek a 9 órás iskolakezdésről: rengeteg szülő nem örül ennek: A 9 órás iskolakezdésnek törvényi akadálya nincs, ugyanis Magyarországon a pontos időpontját nem határozza meg jogszabály, sőt a szakemberek szerint a gyerekeknek még jót is tenne, ha többet pihenhetnének. Úgy tűnik azonban, hogy a magyar szülők nem rajongnak az ötletért erről korábban is volt szó.

Míg régen elterjedtebb volt, ma már aki irodában, nemzetközi cégnél dolgozik, azoknál a legritkább esetben kezdődik 8 órakor a munkaidő, a legtöbb helyen 9-re kell beérni, de az igazán haladó szellemiségű vállalatoknál nincs meghatározva szigorú munkarend, inkább ún. törzsidő, egy olyan időintervallum, amikor mindenkinek bent kell lennie a munkahelyén, jellemzően 10 és 15 óra között. Jobb lenne a 9 óra? Egy ilyen rendszerhez sokkal jobban illeszkedne, ha az iskola sem 8-kor kezdődne, hanem esetleg egy órával később. Az alvási mutatók romlása, ugyanis melyet a Magyar Alvás Szövetség és a Szinapszis Egészségkutató legutóbbi közös felmérése is megerősített, az általános- és középiskolás gyermekek körében is jellemző.

Ezek a korosztályok ugyanis egyre kevesebbet alszanak, és az alvásuk minősége is rosszabbodott, amit mindenképpen figyelembe kell venni az életmódjuk, a napirendjük alakításánál, különben pszichés és testi fejlődésük vonatkozásában is visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak el. Törvényi akadálya nincs, ugyanis Magyarországon az iskolakezdés pontos időpontját nem határozza meg jogszabály. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 16. § (1) bekezdése szerint az első tanítási órát reggel nyolc óra előtt – az iskolaszék, ennek hiányában az iskolai szülői szervezet, közösség és az iskolai diákönkormányzat véleményének kikérésével – legfeljebb negyvenöt perccel korábban lehet megkezdeni. Tehát már az is alapvetően helyben, a köznevelési intézményben eldöntendő kérdés, hogy legyen-e nulladik óra, ez nem kötelező, de a jogszabály megadja a lehetőségét azzal, hogy egy bizonyos időpontnál előbbi kezdést megtilt. Amennyiben az iskola később szeretne kezdeni, erre is van lehetősége.

↑ KAPJ VÁLASZOKAT MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁTÓL! ↑

Elhunyt a kiskőrösi nő, akit úgy elvert a férje, hogy 11 bordája eltört

Jön a fizetésemelés, jelentős bérnövekedések várhatók 2024-ben