Zsuzsi, aki sokak számára talán a bakancslistás lányként volt ismert, 21 évesen hétfő este elvesztette harcát a harmadik szíve után, de előtte még sikerült valóra váltania életének legnagyobb álmát.
Csire Zsuzsi életét talán legnagyobb álmát sikerült valóra váltania, és talán senki sem sejtette, hogy a tragédia bekövetkezik, miután szinte már mindent megvalósított, amit szeretett volna. A Blikk volt az első, aki megosztotta Zsuzsi történetét: a lány két szívátültetésen esett át, de sajnos a betegsége miatt a harmadik szívet sem tudta elfogadni a szervezete. A további transzplantáció már nem volt lehetséges, az orvosok pedig előre jelezték, hogy nem tudni, hátravan-e még hetek vagy hónapok az életéből, de fel kell készülnie a megváltoztathatatlanra.
![](https://www.napistart.com/wp-content/uploads/2024/04/zs2.jpg)
Az év végére sikerült több, mint a bakancslista felét kipipálnia. Decemberben még azt mondta Zsuzsi, hogy sosem gondolta volna, mennyire megmozgatja majd ennyi ember a története. Hálás volt mindazoknak, akik segítettek neki ezeket az élményeket megélni. Egyik legmeghatóbb pillanata az volt, amikor egy hajhosszabbító szalon segített neki újra hosszú hajat varázsolni. A sok gyógyszer miatt ugyanis korábban kihullott a haja, és bár visszanőtt, sosem érte el újra eredeti hosszát.
![](https://www.napistart.com/wp-content/uploads/2024/04/zs3.jpg)
Zsuzsi akkor azt mondta, hogy valószínűleg már nem fogja megélni, hogy újra hosszú haja legyen. Talán sokan elhessegették ezt a gondolatot, de ő már akkor érezte, hogy ez a megmásíthatatlan valóság.
![](https://www.napistart.com/wp-content/uploads/2024/04/zs4.jpg)
A tragikus hírt Zsuzsi édesanyja osztotta meg kedden a közösségi oldalán.
„Kedves Zsuzsikánk tegnap este örökre elbúcsúzott tőlünk. Nagyon hálásak vagyunk mindazoknak, akik empátiával álltak mellénk ebben a szörnyű harcban. Köszönjük a sok szeretetteljes törődést és azokat az élményeket, amikkel gazdagabbá tettétek az életét. Utolsó időszakát mosollyal és vidámsággal töltötte, és azt szerette volna, hogy így emlékezzünk rá” – írta édesanyja, Beatrix.
Most már örökre a Mennyországban lesz, ahol nincs több fájdalom és szenvedés, vigyáz majd ránk és mindazokra, akik igazán szerették őt. Nyugodj békében, kicsi angyalunk!