Vitray Tamás méltán a magyar televíziózás egyik legkiemelkedőbb alakja, hiszen szinte családtag volt generációk számára.
Sokoldalúságát, tudását és felkészültségét évtizedeken keresztül csodálhatták a rajongók több mint 4000 műsorban.
Nem véletlen, hogy a Kossuth-díjas újságírót és riportert kiváló művész díjjal tüntették ki, s a Magyar Televízió örökös tagja.
Szinte nincs is olyan ember idehaza, aki a főként sport- és kulturális műsorokban szereplő legenda nevét ne ismerné.
A 91 éves Vitray az élő példa arra, hogy a szerelem nem korhoz kötött, hiszen 2022-ben árulta el, hogy távkapcsolatban él új párjával, aki a filmiparban dolgozik, így a szakma szeretete és a közös érdeklődés is összeköti őket.
„Nincs definíciója a szerelemnek. Nem vagyok egyedül, van párom, igen. Jó is, mert a munkája révén sok mindent meg tudunk beszélni, és egy ilyen vénembert, aki megint nekiveselkedik, persze, hogy ez izgat legjobban.
Az is lehet, hogy a két mesterség egyesít bennünket legerősebben, és mindaz, ami hozzá kell” – mondta korábban a tévés legenda.
Úgy tűnik, a kapcsolatuk annyira elmélyült, hogy oltár elé is álltak, így a 91 éves Vitray negyedszer is kimondta a boldogító igent. A Story magazinnal szűkszavúan megosztotta a hírt:
Vitray Tamás hozzájárulásával ezúton ‘közhírré tesszük’, hogy már egy ideje nincs egyedül. Negyedik házasságában boldogan él a feleségével – tudatta