in

Megkértem egy roma festőt, hogy újítsa fel a kislányom szobáját – Nézzétek mit művelt ez a férfi:

Január elején kezdtem el keresni egy szakembert, mert úgy döntöttem, hogy felújíttatom a 7 éves kislányom szobáját. Sajnos nem találtam megfelelő festőt, aki elfogadható áron vállalta volna el a munkát. Voltak olyanok, akik aránytalan összeget kértek volna érte; egy festésért például 700 000 forintot kért egyikük.

Végül egy fiatal roma srác vállalta el a feladatot, aki nemrégiben végzett a szakközépiskolában. Szimpatikusnak találtam, bemutatott néhány korábbi munkáját, és árban is nagyon kedvező ajánlatot tett. Ha akkor tudtam volna, mi lesz a végeredmény…

Így festett a szoba a felújítás előtt:

Vettem egy tapétát amin a kislányom kedvenc meséje van. A férfi szerint viszont ez „gagyi”, és inkább bízzam rá! Rábíztam… itt a végeredmény: (én lehidaltam!!!)

Örülök, hogy vannak még ilyen ügyeskezű tisztességes fiatalok Magyarországon! Oszd meg ezt a bejegyzést, ha szerinted is csoda amit művelt!

↑ KAPJ VÁLASZOKAT MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁTÓL! ↑

16 éves roma srác a saját házát építi

A zsűri nem is figyel, de a szegény 14 éves srác énekelni kezd – Olyat mutat amitől még a zsűri is lefagy!